Elég volt egyszer kipróbálnom a drogot és fogyasztóvá váltam.

Akkor még legális volt és teljesen ingyenes.

Amikor csak lehetett mentünk a repülőtérre. Igyekeztünk minél többet ugrani. Persze, volt itt is egy hierarchikus rend. Nekünk kezdőknek csak kevés jutott. Már élveztük a kiugrást, a rövid idejű zuhanást, a nyitást, ereszkedést. Néha sikerült a célkereszt közelében földet érni.

Ha már próbáltad az ejtőernyőzést akkor tudod milyen fantasztikus. Akik még nem próbálták, de látták őket, sokan tátott szájjal néznek az égre és csodálják, amit csinálnak. Sokan csak legyintenek -haszontalan szórakozás! Mindenkinek ajánlom próbálja ki egyszer, csak tandem ugrásként, és megértenek engem. Megértik azt a sok száz embert akik művelik ezt a sportot.

Az MHSZ-nél sorkötelesként hajtottam végre 41 ugrást. Minden percét élveztem. Minden fájdalom (előfordult néha kemény földet érés, vonszolás a földön) eltörpült a mámorban. Rendkívül jó csapatunk volt. Ha tábor volt, de nem volt repülőgép akkor mentünk fürödni, úszni a közeli bányatóra. Ökörködtünk, bohóckodtunk a repülőtéren. Felhős időben is felhőtlenül örültünk. Örültünk, hogy fiatalok vagyunk, együtt vagyunk, imádjuk amit csinálunk, miénk volt a világ. Azt gondoltuk, hogy meg is tudjuk váltani a világot.

Egyszer, egy kb. 80 km-re lévő településre volt megrendelve ejtőernyős bemutató. Sikerült bekerülnöm a csapatba. Csodálatos tájak felett repültünk viszonylag alacsonyan. Odaérve a bemutató színhelyére láttuk a tömeget (2-300 ember), akik mind az eget nézték. Kiugrottunk, lebegtünk a tömeg felett és mindannyiunknak az volt az érzése, hogy csak őt nézik. Földet értünk, megtapsoltak, igyekeztek kezet fogni velünk. Mi voltunk a hősök!

Igazi hőst sok-sok évvel később a fiam csinált belőlem amikor felmásztam a diófára, lerázni a diót. Ő felnézett csodálkozó szemével és ámultan mondta: -Apa, te tudsz fára mászni? Nos, ekkor voltam igazi HŐS.