A legális drog

A legális drog

Zánka

2023. július 02. - Kobaki63

Az augusztus 20-i légiparédét követő 3. napon már Zánkára az úttörőtáborba vetett a sors bennünket.

Bemutató ugrás az úttörők szórakoztatására. Biztosan volt ennek valamiféle honvédelmi kedvcsináló célzata.

23-án megismerkedtünk a célterülettel, gyakorló ugrást hajtottunk végre még itt közönség nélkül. Emlékeim már elhalványultak, de úgy emlékszem, olyan 2 focipályányi erdővel körülvett mező volt a célterület. Fegyverrel kellet az ugrást végrehajtani. Földet érés után az ernyőt hátrahagyva, jobbra, balra mozogva, futva, hasalva, vaktölténnyel puffogtatva imitáltunk egy harci helyzetet.

Az ugrással megint egy adag droghoz juthattam. 600m, 5mp zuhanás, ismeretlen terület a Balaton mellett. Csodás volt a környék fentről. Többször jártam már ezen a környéken, hiszen az úttörőtábor szomszédságában volt apám munkahelyének üdülője, ahol gyakori vendégek voltunk. Persze fentről minden más. Hálás vagyok, hogy ott lehettem.

Másnap került sor a bemutató ugrásra. Ugyanaz a gyönyörű táj. Balaton, erdő, tisztás. A tisztás szélén körben sok-sok gyerek. Mindannyian az eget kémlelik. Nézik a helikoptereket. Jön a parancs: felkészülni, ugrás. Adrenalin felszalad, egymás után kiugrunk. Rövid zuhanás után nyitás és már a sok gomba ereszkedik az égbolton. Jó érzés látni a felfelé csodálkozó szemeket meresztő gyerekeket. Átérzem örömüket. Gyerekként én is szerettem volna ejtőernyősöket látni közelről! Szerettem volna megérinteni az ejtőernyő selymét. Most pedig én vagyok az ejtőernyős!

Lassan ereszkedünk lefelé. Én az erdő felett vagyok, fordulok a tisztás felé. Ott vagyok az erdő szélén, de nem enged, mintha egy láthatatlan burok volna, amelyen nem lehet áttörni. Szív magába az erdő. Nem akarok fára érkezni. Felnyúlok, behúzom az első hevedereket, kitör a levegő az ernyő hátsó részén és meglódulok, sikerül kitörnöm a burokból és már a tisztás felett vagyok. Lent nem messze tőlem éppen földet ér egy bajtársam (akor, még elvtársam). A szellő belekap az ernyőjébe, ő áll a földön az ernyő belobban, feszülnek a zsinórok és én belevágódok a zsinórjaiba, őt hasra rántom és beterít minket az én ernyőm. Lövöldözés helyett igyekszünk kiszabadítani magunkat a zsinórok közül, közben a gyerekek figyelnek, néhányan harsányan nevetnek. Kimászunk, elvégezzük a lövöldözős feladatot, azután elterülünk a földön és magunkon kívül nevetünk. Az élet a legjobb rendező.

Sikerült a harci bemutatót vígjátékká formálni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drog-eje.blog.hu/api/trackback/id/tr4918158294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása