Már kettő napi ejtőernyős üzemmel vagyok adós.

Nem értek kellő képpen a blogozáshoz, így valamiért a korábbi blogom részben összeomlott, ezért új blogot kellett indítanom itt. Sikerült a korábbi bejegyzéseket átköltöztetni.

Több mint egy hónapja volt az egyik ejtőernyős üzem ahol a gyerekkori álmom igazán valóra válhatott. Gyermekként sokat figyeltem a felhőket. Feküdtem a füvön és néztem vándorlásukat, átformálódásukat. Arra gondoltam milyen lenne rájuk ülni, beléjük ugrani. Puha paplanként képzeltem el. 

Most egy olyan ugrásom volt, amelyben felhő felett zuhantam, láttam, hogy át fogok rajta zuhanni. Az eddigi felhőbe ugrásaim nem voltak ilyen tiszták. Most éltem át igazán. 

Ejtőernyős klubunk kapott, vagyis bérelt egy új repülőgépet. Csak nekünk új! Ez már egy régebbi Cessna C-182-es gép, de repül. Egyedi rózsaszín festéssel. Amikor 5 férfi (pilóta és a nyégy ugró) összezsúfolódik abban a kis gépben és a nyagy melegben együtt izzad, akkor van egy kis homofób fíling, de mindent az ejtőernyőzésért. Mostanában ebből a kis gépből ugrálunk. Szeretek belőle ugrani.

Első ugrásom 1500 méter. Kiülök az ajtóba, jobb lábam a treppen és vetem is ki magam egy fejes ugrással. 

Második ugrás 3000 méter, utolsó ugró vagyok. Most klasszikus módon mászom ki. Fogom a szárnymerevítőt, lábam a treppen, intek a pilótának, ő bólint, elengedem a merevítőt és már dob is hátra a légcsavarszél. Zuhanok hason és látom, hogy alattam egy hatalmas felhő. Felülről is, ha messzi vagyunk úgy néz ki mint alulról. Határozott körvonalakkal, mint egy karfiol. Elcsúsztathatnék, de én bele és át akarok zuhanni rajta. Közeledem, a határozott körvonalak már elmosódottnak látszanak és már benne is vagyok. Nem puha és nem paplan. Nem érzek semmit, csak a sűrű ködöt látom. Rövid idő után kitisztul a látótér, mert átzuhantam a felhőn. Alattam az utak, épületek már jól látszanak, ott a repülőtér is. Elérem az 1200 métert és nyitok. Sima repüléssel, sikeres földetéréssel zárom a napot.

Következő üzem 2 hét múlva. 

Most is sokáig várunk az első felszállásra. Két felszállás a tandemesekkel megy el. közben szervezzük, hogy melyikünk, milyen magasságra menne.

Első ugrásom 3000 méter. Nyár van, nagyon meleg kb. 30 perc míg elérjük a magasságot. Izzadunk, zsibbadunk és már ott is vagyunk. Átfordulunk térdre, hogy ki tudjunk mászni. Közben megindul újra a vérkeringés. Végre nyílik az ajtó. Mászunk előre és egy félresikerült fejessel már kint is vagyok. Nézem a gyorsan tovarepülő gépet. A fenekem került súlyponti helyzetbe. Laza csavar és már hason vagyok. Nincs felhő, tiszta a levegő. Zuhanok a repülőtér felé. Földetérés már lazán a kiválasztott helyre.

Következő csak 1500m. Utolsó előtti ugró vagyok. Előttem egy tanuló és az oktatója. A tanuló kimászik a begyakorolt módon. Előrehúzza magát és utána már hátra le kell vetnie magát, de bizonytalankodik az oktató közben az ütemnek megfelelően ereszti el a kezében tartott nyitóernyőt. Az hamarabb bomlik ki mint ahogy a tanuló lelép a treppről, úgy tűnik, hogy a nyitóernyő húzza le, de nem így történik. Végül is minden biztonságosan sikerült. Az oktató megnyugodva ugrott utána. Ezután következtem én. Úgy terveztem, hogy kiülök az ajtóba és unnan kiborulok. Beültem úgy, hogy a jobb lában kint a bal alattam, amit nem tudtam magam alól kifordítani, így borultam ki. Az utánam ugró hölgy később elmondta, hogy igen mókásra sikeredett belülről nézve a gépelhagyásom. Mindegy! Nekem így is jó volt. Rendeztem a testhelyzetem és nyitottam.

Ezután már csak egy újabb 3000 méter fért bele. Előttem apa - fia páros ugrás. Nagy megtiszteltetés így látni két generáció képviselőjét. Én harmidik és egyben utolsó ugróként kényelmesen kimászva rövid ideig élveztem a repülést a repülőgépen kívül, amikor átengedtem magam a szabad zuhanásnak. Nem tudom elégszer elmondani milyen érzés zuhanni. Fantasztikus! Próbáld ki!