Nagy reményekkel mentem a repölő alkalmassági vizsgálatra, hiszen van egy tökéletesnek hitt kardiológusi leletem. A szakvélemény megállapítása az, hogy "sportolhat, ejtőernyőzhet.

A repülőorvos nagyon korrekt, beszédes, segítőkész, de a kardiológusi leletek szerint alacsony a terhelési indexem (ez valami bonyolúlt képlet alapján számítódik). A súlyom nagy a magasságomhoz képest, nem megfelelő a BMI érték. Ráadásul a szemem is gyengült. 

Összegezve: nem kaptam alkalmasságot igazoló papírt. A doki mondta, hogy továbbküldi konzíliumra a Közlekedési Hatóságra. Hát jó, tegye! 

Elkeseredtem, itt a vég. Befejeződött az ejtőernyős pályafutásom. Szép volt, jó volt. Biztosan fognak még látni a repülőtéren, de ennyi. Majd egy szép nyári üzemnapon kimegyünk a feleségemmel. Nézem a fiatolokat, nosztalgiázok, meg legurítok néhány sört és lezárom ezt a korszakot. Gondolatban még sokat fogok ugrálni. Lehet, hogy néha befizetem magam tandemugrásra. Számomra vége ennek a szép sportnak. Mindegy, 60 évesen még ugrottam ezután meg csak nézem. Beszélgetek a régi ismerősökkel, megismerkedem a fiatolakkal, biztatom őket, ha lehet felszökök a gépre és repülök velük. Nehéz így abba hagyni, de egyszer már megtettem, 33 évet hagytam ki. Örülök, hogy újra átélhettem és most már végleg vége. Tudtam, hogy ez is eljön.

Ma hívott a rebülőorvos asszisztense. Közli, hogy nincs orvosi, gondoltam. De nem! Sikerült! A bizottság tovább engedett. Ez fantasztikus! Folytathatom! Még most is alig hiszem. Akkor fogom igazán elhinni, ha kezemben a papír.

Boldog vagyok.