Tegnap, hosszú kihagyás után újabb 2 ugrás.

A mostani repülőgép egy mérettel nagyobb Cessna mint amiből eddig ugrottam. Nem tudom a tipusjelzését, de az ugrás szempontjából mindegy is.

A gépbe két tandempilóta az utasával és én helyezkedtünk el. Gyors oktatás, hogyan nyissam az ajtót, vagyis hogyan tekerjem fel a ponyvát. Én ugrom először.

Felszállunk. Én az ajtót helyettesítő ponyva mellett ülök a tandemutas lábai között, előtt. Élvezem a repülést. Jól kilátok a ponyva átlátszó részein át. Az ajtó alatt vág a huzat a lábamra. Néha elkap valamiféle félelem még mindig. Az eszem tudja, hogy nem lesz gond, de mégis ott egy kis egészséges para. 2500m az oktató (egyik tandempilóta) jelez készüljek a nyitásra. Feltérdepelek és mikor jelez elkezdem feltekerni az ajtót, rögzítem és várom a jelet az ugrásra. Ott térdepelek a széles, de alacsony nyitott ajtó előtt és nézem a tájat, figyelve az oktatóra, mikor jelzi az ugrást. Kapom a jelet, visszabólintok, hogy vettem és már borulok is ki az ajtón, fejjel előre.

Zuhanok végre, újra! Elönt az adrenalin, nincs para, csak a drog élvezete. Gyönyörű a világ ebben a "rózsaszín ködben". Minden olyan könnyű. Egyszerű az élet ott fenn a felhők fölött. Csak lebegsz, mosolyogsz miközben tépi az arcodat a szél. Te ott vagy egy helyben csak a föld rohan feléd. Megyszűnnek a gondok, csak a most számít.

Már rutinszerűen fordulok hasra. Készülök az A vizsgára. Csinálok egy csavart. Magabiztosan jól sikerül. Jobb, bal forduló. Megvan. Folyamatosan ellenőrzöm a magasságom. Próbálok előrecsúszni és hátracsúszni. Nem tudom hogyan sikerül, mert csak a föld a viszányítási alap az meg messze van. Úgy érzem minden jól sikerült. Még van néhány másodpercem és csak úgy zuhanok. 1200 métert elérve nyitok. Szépen rendben nyílik az ernyő. Keresem a repülőteret, hirtelen nem találom, de aztán meglátok egy vitorlázó gépet a földön és már tudom is hol vagyok.

Látom, hogy ott vár, néz fel a feleségem. Nem aggódik, büszke rám. Boldog vagyok!

A célraszállás egész jó, ott érek földet (nincs kitéve célkereszt) ahová terveztem. Kilebegtetés pompásan sikerül. Meg is dícsérnek érte.

Következő ugrás előtt, már felszerelve, elviszem a felesegem a géphez, hogy nézze meg. Megmutatom hogyan helyezkedünk el, én hol ülök.

Már jönnek is a tandemek. Beszállunk a gépbe. Már rutinszerűen teszem a dolgomat.

Felszállunk. Újra a levegőben vagyok. Fentről minden más. Szebb!

Elérjük a magasságot, nyitom az ajtót és már megint ott térdeplek a semmi felett. Bólintás, visszabólintás és kint is vagyok. Visszanézek a gépre, hátha látom az egyik tandemugrót. De nem, hiszen nekik még oda kell mászni az ajtóhoz, elhelyezkedni az ugráshoz. Ez majdnem annyi idő, amennyit én zuhanok a nyitásig.

Megint megcsinálom az előző feladatokat. Közeledem egy felhőhöz. Úgy gondolom elcsúsztatok, hogy ne zuhanjak bele, de szélénél visszafogom magam és benne is vagyok. Nem vastag, hamar átzuhanok rajta és már nyitni is kell. Van egy kis zsinórcsvarodás, amelyből hamar kipörgök. Csinálok néhány fordulót az ernyővel, aztán irány a cél. Magabiztosan a kiválasztott helyre szépen földetérek.

Ebbe a napba ennyi fért.