Végigjártam az orvosi alkalmassági tortúrát. Meglett! Már annyira vártam az ugrás lehetőségét, de nagyon nehezen jött el.

Az évadnyitó hétvégén ügyeltem. Azután többször is rossz idő volt. Tegnapi napra sem jósoltak igazán jó időt, de elcseréltem az ügyeletemet is. Már mindenem kívánta az adrenalint.

Kiderült, hogy 4 tandempilóta fog dolgozni egyszerre. Utasokkal együtt az 8 fő. melléjük már csak 4 fő fér be. Na meg csökkenti a lehetséges létszámot a külső kamerások száma is. Ott volt Bálint is akivel egy ernyőt használunk. Minden ellenem dolgozik. 

Bálinttal mindig piszkáljuk egymást. De nem haragszom rá hiszen ő is ugyanazt akarja mint én. Ugrani, ejtőernyőzni, élvzni a szabadesés élményét, repülni az ejtőernyővel, neki is úgy kell az adrenalin mint nekem. Piszkálódásunk ellenére kedvelem őt. Sokat beszélgetünk, óvón figyeljük egymást, hogy meg ne sérüljön a másik, mert akkor esélyes, hogy az ernyőnk is sérül.

Első gépbe kerültem. 1500 méter. Évi első ugrás. Izgulok. Fenn a gépen is elfog az izgalom és a vágyakozás. 1300 méter, felveszem a szemüvegem, sisakom. Készülünk. 2. ugró vagyok. Amikor az ajtóban állok elszáll minden gondom. Kikapcsol az agyam, csak az élményre koncentrálok. Kiugrom, kiborulok, egy erős homorítással már stabilan zuhanok. Nézem a tájat a repülőteret, tépi az arcomat a szél. Lassan leérek 1200 méterre, nyitnom kell, de még egy gondolatnyit várok, hiszen olyan régen vártam már erre. Nyitok, talán olyan 1100 méteren. Rendben van minden. Repülök, a gondjaim a megoldatlan problémáim nincsenek velem, letettem minden terhet, itt csakis én vagyok. Közeledem a földhöz, kicsit hamar van a kilebegtetés, de így is könnyedén érek földet. 

Közben megjött az oktatóm, akivel a vizsgaugrásomat szeretném már megcsinálni. Megbeszéljük, hogy ugranék még egyet egyedül 3000-ről és utána vele a vizsgát. Átbeszéljük a gyakorlatokat is, ezeket fogom elpróbálni. Be is íratom magom az ugró listára.

4. felszállásban vagyok benne. A 6 - ból csináljuk a vizsgát. 

Most magasra megyünk. A tandemeken kívül csak én vagyok a szóló ugró. Az egyik tandempilóta fog ugratni. 1500 méteren hárman kiugranak, nekem kell zárni az ajtót utánuk. 2500 méternél elkezdődik a felkészülés a tandem pilóták magukhoz rögzítik az utasaikat. Én is készülök, szemüveg, sisak fel, gondolataim a helyükön, elhatározásom megvan - most is ki fogok ugrani. Nyitom az ajtót, nézem, keresem a repülőteret, keresem a kiugrás helyét, nem látom. Az ugratóm az utasával odaállt az ajtóhoz. Az utast sajnálom és csodálom, hogy oda mert állni és elviseli azt ami nekünk természetes. A pilóta beadja a sárga (felkészülni) jelzést, de még nem láton a repülőteret. Azután egy ráfordulás a géppel, feltűnik a repülétér és pontosan a kiugrás helyén vagyunk. Ránézek az ugratómra ő bólint, hogy oké, jelzem, hogy értettem és már kint is vagyok egy fejesugrással. Csinálom az elvárt gyakorlatokat, forduló jobbra, balra, lassú csúsztatás előre, hátra, elfordulás, csúsztatás, elintés és nyitás. Úgy érzem jól ment. Föld egy kicsit kemény lett a magas lebegtetés miatt. 

Elérkezett a vizsga udrás ideje, de a felhők is erősen gyülekeztek a reptér felett. Elkezdett cseperegni az eső, néha elállt, néha esett. Fel-fel támadt a szél. Figyeltük a felhőket, de ahelyett, hogy tovább álltak volna, inkább összeálltak. 1 1/2 - 2 órás várakozás után elindultunk haza.

A vizsga most is elmaradt. Majd legközelebb.