1981-ben kezdtem az ejtőernyőzést, 18 évesen a közeli nagyvárosban. 1983-ban ugrottam ott az utolsót.

Most 38 év elteltével újra lehetőségem nyílt ott ugrani. Korábban összeismerkedtem az ottani klub titkárral, aki már egyszer kisegített ejtőernyővel is. Most hívott, hogy ugorjak velük. Üzem lesz szombaton és vasárnap is.

Szabaddá tettem a szombati napomat. Vártam az újabb drog magamhoz vételét, de mindent elfújt a szél. Bosszús voltam, de legalább ismerkedtem az ottani ejtőernyősökkel.

Másnapra jó idő mutatkozott, de én a munkahelyemen készenlétes voltam és csörgött is a telefon. Mennem kell dolgozni!. Kegyetlenül dühös voltam. Ilyen az én szerencsém. Egyik napot elfújja a szél, másik napot elviszi a munka. Belsőm pedig remeg a drogért. Szemét az élet, szemét a sors. Feleségem biztatott - csináld meg amit kell azután menj a reptérre, hátha összejön valami. Ő bizakodik, biztat, én meg legszívesebben fejemet verném a falba. Később, amikor már végzem a rám osztott feladatot felhívom Lalit, hogy mi újság a reptéren. - Gyönyörű, szélmentes napos az idő és már elstartolt az első felszállás. Biztat, menjek amikor tudok.

Mentem is kora délután. Még mindig szép az idő és a következő gépben már benn is vagyok. Szerencsésnek érzem magam, a sors akarja, hogy ugorhassak.

Bepréseljük magunkat a kis Cessnába. Én leszek az utolsó, 4-dik ugró. Senki nem ugrat, a többiek után kell majd kimásznom és magamat ugratni. 1500 méter, kinyitják az ajtót, elárasztja a gépet a hűvös levegő. Már térden állva várjuk, hogy ugorjunk. Ketten kivetik magukat, ők párosat ugranak. Utána egy régi ismerős, akivel a 80-években együtt ejtőernyőztünk. Én következem, adrenalin felszökik, nyugodtan kimászom, elrugaszkodom és már zuhanok. Látom a repülőteret, amelynek a mérete töredéke a régihez képest. Elvették ipari parknak. Ott a vasút, ahol régen is, ott a haszonvas telep, hiányzik egy gyárkémény, az utak nyomvonalai megváltoztak, új utak is épültek. Csinálok egy 360 fokos fordulót. Lazán és könnyen megy. 1200 méter, nyitok. Ereszkedem, élvezem a repülést. Benézem és elég messze, kicsit keményen földet érek. Hihetetlen élmény volt, már megérte ez a nap.

Hajtogatás. Egyedül hajtok, néha segítséget kérek, mindenki segítőkész, nagyon jó csapat. Időm sincs megpihenni, újra felszállok. 1500 méter megint. Jó volna 3000, de meg kell ragadni minden alkalmat. Most csak 3-an ugrunk, mert velünk van egy gyakorló pilóta, aki az ejtőernyősök dobását igyekszik elsajátítani. Megint utolsóként ugrom. Ketten kiugranak én is kikapaszkodom, kicsit így élvezem a repülést azután ugrom. Most magamnak határoztam meg feladatot. Egy forduló 360 fok + 90, hogy a reptér keresztirányába legyek, utána csúsztatás, amit még soha nem csináltam. Príma a forduló. A csúsztatás remekül sikerül. Nyitok és repülök az ernyővel. Jobban odafigyelek, príma a célra repülés, kissé alacsonyan fordulok, de kijövök belőle, fékezés, kilebegtetés és már a földön is vagyok, finomabban az előbbinél. Jószándékú dorgálást kapok az alacsony fordulóért.

Újra hajtogatás, de már lefújják az ugrást. Az ernyő nálam marad, hátha szükségem lesz rá egy hét múlva a távolabbi reptéren.

Mégis kegyes hozzám a sors, hogy sikerült kihoznom ebből a napból két adag rendkívül jóleső drogot. Köszönöm a biztatást páromnak, aki soha nem adja fel.