Ejtőernyős üzem szerveződött a hétvége egyik napjára.

Az időjárás előrejelzés nem tűnik kegyesnek. Sőtt, kegyetlen hőséget jósolnak. Nem baj, nekünk menni kell, szükség van már drogra. Az oktatóm is ráér. Két hét kihagyás után már nagyon-nagyon várom.

Nehezen indul a nap. Ebben a sportban mintha mindenki lusta lenne. Csak ülünk és beszélgetünk, mintha ezért volnánk itt, pedig mindannyian az ugrást várjuk. Az egyik helybéli tanulóval megkeressük Ottót a repülőgép szerelőt, hogy a gépet kitoljuk a hangárból. Történjen már valami. Ottó megvan, néhány ember is kerül és a gép kigurul. Mindig megcsodálom az Ancsát. Hogyan képes repülni ez a tömzsi, ormótlan jószág? De tud! Egy ősi mérnöki csoda! Hányszor elnyelt már a belseje. Hányszor felvitt a magasba. Viszont egyetlen alkalomra sem emlékszem amikor benne értem volna földet.

Most is mint mindig elkísért a feleségem. Az egyik tandem pilótával beszélgetésbe elegyedett. Éreztem, hogy talán kipróbálná az ejtőernyőzést. Nagyon rácsodálkoztam, hiszen Ő igazán földhözragadt. Soha nem erőltetném, de fantasztikus lenne, ha egyszer rászánná magát. Szívesen ugranék velük. Ő a pilótával én meg mellettük, együtt zuhanhatnánk. Együtt élhetnénk át ezt a fantasztikus érzést. Nincs még felkészülve rá, de érdekli! Talán egyszer valamikor!

Végre megmozdul valami. Felszerelünk. Izgulok. Az oktatómat kérem, hogy hagyjon önállóan dolgoznom a levegőben. Szeretném ha irányítás nélkül is képes lennék a célkereszt közelében földet érni. Egyedül a föld közelében a kilebegtetésben kérem a segítségét.

Beszállunk a gépbe. Első ugró egy gyakorlottabb tanuló, ő már kézi kioldással ugrik. Utána az oktatója, azután én és engem is követ az oktatóm. Az ajtó mellett ülök. Felszállunk. Félek! Újra elkapott a félelem. Tudom, hogy úgyis kiugrok, de nem értem miért félek. Talán nem is kell érteni. Sorra kerülök, kiugrom. Nem valami szép a gépelhagyás. Nyílik az ernyő és én lentebb látok egy zuhanó pontot. Ő az oktatóm. Élvezem a repülést. Fantasztikus érzés lebegni a magasban. Az oktatóm szól a rádióba, hogy jelezzem a kapcsolat meglétét. Integetek a lábammal, ő tudomásul veszi, hogy bármikor segíthet ha valamit nem jól csinálok. Teszem a dolgomat ahogyan tanultam, de mindent korán, nagyobb magasságban indítok mint kellene. Tudom, hogy nem igazán jól csinálom. Majd máskor jobb lesz! A földetérés keményre sikeredik, Seggre érkezem és csúszok így néhány métert, de minden rendben. Intek az oktatómnak, hogy jól vagyok.

Motoros pilóta oktatás miatt 2 óra hosszat leállítják az üzemünket. Félek, ez volt ma az egyetlen ugrásom. Befelhősödik az ég, erős befúvások keletkeznek. És láss csodát újra felszerelünk. Beülünk a gépbe. A félelem helyét átveszi egy más érzés. Tudom, hogy biztonságban vagyok. Át, és újra át akarom élni a zuhanást, repülést. Nyomni akarom magamba a drogot nagy adagokban. Kiugrom. Megcsinálom a kézi nyitásimitációt. Megint távolabb és keményebben érek földet mint kellene. De meg fogom tanulni! Jól fogom csinálni! Gyakorolni kell!

Harmadik ugrás! Készültem, hogy lesz ma legalább három. Kiugrás igencsak jól sikerül, de elfeledkezek a nyitásimitációról. Nem baj. Ha majd élesben megy úgyis meg fogom csinálni. Földetérés távolabb és újra keményen, de nem adom fel. Lesz ez sokkal jobb is. Ez volt a 100. ugrásom! Több mint 30 éve vágytam rá, hogy legalább ez meglegyen. Meglett! És lesz még több is.

Szinte hihetetlen, de ma a negyedik ugráshoz is felszerelek. Beszállunk. Nincs félsz! Kiugrom! Minden jó. Jó a testhelyzet, megvan a nyitásimitáció, nyílik az ernyő, de probléma adódik. Zsinórcsavarodás! Felnézek nyugodtan, tudom, hogy ebből kipörgök és minden a helyén lesz. Úgy is történik. Rendben földetérek úgy mint ma mindegyik ugrásnál, keményen és messze. De boldog vagyok. Túl vagyok a 100-on és élvezem amit csinálok.