Végre több mint 1 hónap kihagyás után újra alkalmam nyílt a mindent elsöprő drogomat magamhoz venni.

Nem kevés szervezést igényelt a dolog. Oktatóm nem tud jönni, ernyő műszere (automatikus nyitó készülék) elromlott, megjavítva csak talán jövőre.

Ernyőt szereztem, oktatót intéztem. Irány a repülőtér. Az idő kicsit hűvösnek, de jónak ígérkezik.

A szerzett 2 db ejtőernyő papírjait átnézték és a tartalék ernyőt a súlyomhoz kissé kicsinek találták. De én így is bevállaltam az ugrást. Érveltem, hogy néhányszor egyébként is jó odavágtam magam és még mindig itt vagyok. Hatott, ugorhatok.

Hajtogatás. Már a nagy részét én csinálom. Kissé sután, sokat kérdezve, segítséget kérve, de sikerül.

Első gépbe nem írtak be. Kunyiznom kellett, hogy bekerüljek, de csak 1500 m. Nekem így is jó. Csak az a drog már elárasztaná a belsőmet.

Felszerelünk. Beülünk a gépbe. 3. ugró leszek. Pilótánk egy általam még nem ismert ember. Nagyon szépen repül, mint egy utasszállító. Simán, zökkenés nélkül. A gépen figyelem a tandem ugrókat, utasaikat. Érdeklődő, de ijedt arcok. Mire gondolhatnak? Mit gondolnak rólunk? Kicsit én is félek. Lehet, hogy soha nem múlik már el. Mindegy a drogra szükségem van. 1500 méter. Felkészülünk. Ketten kiugranak, én következem. Beállok a gépajtóba, lenézek, fantasztikus, újra itt vagyok, nem félek, csinálom, amit kell. Kiugrom, sajnos kicsit elkapkodtam, laza voltam. Felborulok, seggem a föld felé, mint a tollas labda alja, kezem lábam az ég felé és nézem alulról a felhőket. Így is jó, de nyitni így nem szabad. Kalimpálok még egy kicsit, azután erős homorítás és már a földet látom. Eszembe jut a megbeszélt feladat, elfordulás valamelyik irányba. Ellenőrzöm a magasságom, még van idő a gyakorlatra. Fordulok. Nagyon jól sikerül. Megállítom a forgást, újra magasság ellenőrzés. 1100 méter. 1200-on kellett volna nyitni. Hátra nyúlok, kidobom a nyitóernyőt. Az ernyő szépen nyílik, minden rendben. Fordulok vele jobbra, balra, próbálom a kilebegtetést, minden oké, jól viselkedik. Messze vagyok a célkereszttől, ráfordulok, és érzem, igencsak megy az ernyő, visszafordulok, és mintha állnék. Nagyon erős a szél idefenn. Elidőzök itt. Mikor már alacsonyabban vagyok, irány a célkereszten túl, onnan ráfordulok a célkeresztre széllel szemben, ahogy kell, de nem haladok előre. Egy frissen szántott szántóföld felett vagyok, legalább puhára érkezem. A föld közelében gyengül a szél, így berepülök a repülőtér felé, a célkereszttől kb. 50 méterre érek földet, szerencsém volt. A földet érés nagyon jó, szinte lelépek, időben és jól hajtottam végre a kilebegtetést.

A szél felerősödik. Lefújják az ugrást. Már csak a tandemesek mennek és a gyakorlott C vizsgás ugrók. A tandemeseket így is meg kell fogni. Ez azt jelenti, hogy földet éréskor segíteni kell nekik, hogy a kupolájuk beroggyon és ne vonszolja őket a földön.

Mára csak ennyi fért bele. Sajnálom, de az időjárás nem volt kegyes hozzánk.